– avagy a boszorkányok takarítottak, vagy tényleg repültek?

Igen; legalábbis szó pszichedelikus értelmében biztosan.

Akik gyakorolták a boszorkányságot, ha nem éppen olyan földhözragadt tevékenységgel bíbelődtek, mint a takarítás, többek között hallucinogén gyógynövényekkel és bájitalokkal is kísérleteztek (pl. mandragóra, csattanó maszlag).

Mivel ezek szájon át gyakran kis mennyiségben is rosszullétet okoztak, inkább az ezekből készült kenőcsök használatát részesítették előnyben. A meztelenül végrehajtott rituálék során a gyógynövényekből készült kenőcsöt a résztvevőknek a homlokuk, csuklójuk, karjuk és lábuk mellett egy olyan tetszőleges tárgyra is fel kellett kenniük, amely segíti majd őket az ezoterikus utazásban. A kenőccsel bevont tárgy (a seprű mindig kéznél volt takarításhoz) és a boszorkányok meztelen nemi szerve közötti súrlódás ezt a kenőcsöt bejuttatta a bizarr szeánsz résztvevői szervezetébe, és máris indulhatott az utazás. Ennek a leírása állandósította a boszorkányság jelképévé a seprűnyelet és a repülést, valamint ezért jelenítette meg sok művész a képein a boszorkányokat ruha nélkül.