Bevásárlóközpont takarítása alatt általában az áruház közösségi-és üzemi területeinek takarítását értjük, ezen belül: folyosók, mosdók, lépcsőházak, irodák-és egyéb üzemi területek, rendezvényterületek, étkezőudvar területe, parkolók és mélygarázs. A bevásárló központok takarításánál tevékenységünk az egész nyitvatartási időt lefedi, illetve bizonyos feladatokat azon túl végzünk el (pl. nagytakarítás).
Az áruház nagyságától függően a közösségi területeket gyalogkísérős vagy vezetőüléses takarítógéppel tartjuk tisztán, melyet kézi takarítással egészítünk ki. A belső és külső üvegfelületeket 1,8 m magasságig folyamatosan tisztítjuk (szükség szerint), felette pedig nagytakarítás alkalmával. Az üvegkupolák, egyéb nehezen elérhető felületek tisztítása, pókhálózása is a nagytakarítás alkalmával kerül elvégzésre, alpin technológia segítségével. Bevásárlóközpont üzemi területeit munkaidő után takarítjuk, ezzel megelőzve, hogy zavarjuk az ott folyó munkát.A mosdók tisztán-tartására kiemelt figyelmet fordítunk, és a takarítás mellett folyamatosan töltjük a higiéniai anyagokat is (wc papír, kéztörlő, folyékony szappan).
A rendezvényterületek általános takarításán túl vállaljuk a rendezvények előkészítésében, lebonyolításában és bontásában való együttműködést, törekedve arra, hogy a területet a lehető leghamarabb állítsuk vissza eredeti állapotába. Az étkezőudvarban a padozat, asztalok és székek tisztán tartásán túl tálcamosást is vállalunk (ipari mosogatógéppel).A parkolók és a mélygarázs takarítását gépi és kézi erővel végezzük, télen hóeltakarítással és síkosságmentesítéssel kiegészítve.
Bevásárlóközpont takarításnál igény esetén beleépítjük a vállalási árba a higiéniai szerek- és eszközök biztosítását is (wc papír, kéztörlő, folyékony szappan), vagy kedvező áron vállaljuk ezek szállítását megrendelőink felé.
- A takarításhoz használt szerek, eszközök és gépek be vannak építve a bevásárlóközpont takarítás árába, ami azért jó, mert a megrendelő fix költséggel tud számolni előre, éves szinten.
- Áraink tartalmaznak az adott területhez rendelt területi vezetőt, csoportvezetőt, illetve a terület nagyságától és jellegétől függő létszámú takarító személyzetet.
- Kollégáink egységes arculatot képviselnek, ami a munkarendben és a külső jegyekben is megjelenik (egységes munkaruha).
- Az általunk használt tisztítószerek minden tekintetben megfelelnek ez EU-s szabványoknak, előírásoknak.